Mandy, a megszállt baba

A Quesnel Körzeti Múzeum főnöke az asztalánál ült, amikor egy antik babát tettek le elé. A 90 éves babát a múzeumnak adományozták, mivel az anya szerint már nagyon öreg és törékeny volt, így nem akarta, hogy fiatal lánya játék közben véletlenül összetörje.

A baba, Mandy, a nő nagymamájáé volt, de a nő ahelyett, hogy szomorú lett volna amiért el kell adományoznia a babát, úgy tűnt alig várja, hogy végre megszabaduljon az antik kincstől.

A főnök amint megérintette a babát kényelmetlenül érezte magát. Megállapította, hogy a baba hihetetlenül rémisztően néz ki - a ruházata régi, kifakult, a kitömött teste néhol szakadt, de a legijesztőbb az arca - valóságosan megfestett üvegszemei és a jobb szeme feletti rész, ahol a homlokát feltörték és amitől a szem kissé kidomborodott, mintha feszülten meredt volna a rá bámészkodókra.

Mandy-t a múzeum karbantartójába vitték, hogy néhány javítást végezzenek rajta, mielőtt kirakják a látogatók számára. A babát egy műanyag zacskóba zárták, hogy teszteljék bármi rovar belemászott-e (ha bogár/rovar belemászik egy babába könnyen kideríthető, ha zacskóba rakják).

Viszont a túlságosan realisztikus kinézetű, ijesztő baba egy zacskóban nyugtalanná tette a múzeum munkatársait ahányszor csak ránéztek. Azok, akik ugyanabban a szobában dolgoztak, mint a baba megesküdtek rá, hogy hallották a zacskó csörgését, mintha a baba beleköltözött volna. A rovarok nem adnak ki ilyen hangokat, ez olyan, mintha baba mocorogna.

A gyors teszt után a baba készen állt arra, hogy lefotózzák és bekerüljön a nyilvántartásba. A fotózás után egy szobában hagyták. Másnap reggelre, amikor a személyzet belépett a helységbe hatalmas rendetlenség fogadta őket- a kisebb tárgyak szerteszét dobálva a padlón, a nagyobbak pedig helyükről eltolva hevertek mindenfelé.

Ez bármikor megtörtént, amikor Mandy-t egyedül hagyták egy szobában. A főnök szerint olyan volt, mint amikor egy gyerek szép kis rendetlenséget hagy maga mögött egy jókora hiszti után.

Amikor Mandy-t végre elhelyezték a múzeumban ő volt az első, akit a látogatók megszemlélhettek a bejáratnál. A legtöbbjük kényelmetlenül érezte magát, amikor a babára nézett, úgy tűnt valami baj van vele. Időnként, amikor fotót készítettek róla a kép homályos lett vagy furcsa fények jelentek meg rajta.

Mivel a látogatók és maga a személyzet is nyugtalanságot érzett Mandy közelében a múzeum hátsó részlegébe száműzték üveg tárolójával együtt.

Végül egy médium érdeklődni kezdett a baba iránt. A médium úgy érezte sokat szenvedett visszaélések miatt, de nem a baba, hanem a szellem, ami benne él.

Ebből egy történet maradt fenn, miszerint a babát egy szellem szállta meg. Nincs rá bizonyíték, talán csak egy legenda, de úgy tartják a babára egy régi parasztház pincéjében bukkantak rá.

Egy férfi egy tanyán tartózkodott, amikor sírás hangjára lett figyelmes a házból. A furcsa része a történetnek, hogy a gyereksírás ellenére a járókelő úgy tudta a tanya üresen áll, elhagyatottan, így egy gyermeknek sem kellett volna ott lennie.

Az ajtóhoz sétált és bekopogott. Semmi válasz.

A sírás folytatódott, ezért úgy döntött körülnéz. Benyitott az üres tanyaházba és rájött, hogy a sírás lentről jön. Mivel nem tudta hogyan juthat le a pincébe kiment a házból, hogy megtalálja a külső bejáratot. Amikor kinyitotta a viharvert ajtót fény világította meg a pincét. Megdöbbentő felfedezést tett - egy fiatal lány, aki már régóta halott lehetett, a padlón feküdt karjaiban pedig egy babát tartott.

Nem tudni, hogy a lány miért volt a pincében sem az, hogy baleset történt vagy bűncselekmény áldozata lett. Függetlenül attól, hogy úgy gondolják, amikor meghalt a lelke a babába költözött.

Egy szörnyű történet, amit valószínűleg nem hiszel el, ám van összefüggés a baba eredete és a nő között, aki Mandy-t a múzeumnak adományozta.

Amikor a baba körüli furcsa esetek megsokszorozódtak, a múzeum vezetője úgy döntött visszaadja a babát eredeti tulajdonosának. Ekkora tudta meg az igazat - a tulajdonos nem azért adományozta a babát a múzeumnak, mert félt tőle, hogy a lánya eltöri. Ha ez lett volna az ok egyszerűen elzárta volna egy dobozba.

Nem, az igazi ok az volt, hogy amikor a baba a házban volt a nő mindig sírást hallott a pince felől, és amikor próbálta felkutatni a hang forrását senkit sem talált odalent, csupán a nyitott a pinceajtót és a babát a padlón.

Amikor ez egyre gyakrabban megtörtént eldöntötte, hogy minél előtt megszabadul tőle és a múzeumnak adományozza.

Már az első este, amikor a baba nem volt a házban a megmagyarázhatatlan sírás abbamaradt.