2012. május 27., vasárnap

A fekete szemű lények

Nos, a mai napon jutottam el odáig, hogy fényes nappal eszembe jutott, hogy meg kéne írnom ezt a kis történetet... ugyanis sötétedés után egyenesen nem vagyok hajlandó (!!!) hozzáfogni ennek a legendának az ismertetéséhez. Ugyan ki lenne hajlandó ilyenről írni, már csak a cím alapján is? - ja és megjegyzem, nem kis rákokról, meg cuki bogárkákról van szó. 
Történt ugyanis, hogy pár hete - jó már egy hónapja - rátaláltam egy izgalmas bloggerre, akinek az oldala egyszerűen fenomenális és olyan kis ínyencségekről mesél nekünk, hogy wuhuhuu. 
Na, de akkor csapjunk a l'ecsóba!

Ugyebár az a normális, ha az ember szeme 3 részből áll: 
  • szemfehérje
  • szivárványhártya
  • pupilla
A szivárvány hártya pedig 3 féle lehet:
  • kék
  • zöld
  • barna
  • (+ ezen színek keveredése, árnyalatai stb.)
DE! A szemünk fehérje mindig! MINDIG! látszik.
Hát mit ad Isten - vagy lehet, hogy nem is az ő műve? - léteznek olyan emberek - vagy nem emberek - akiknek  a szivárványhártyájuk totál fekete, ezáltal egybeolvadva a pupillájukkal. Ez viszont még mind semmi, ugyanis a szemfehérjük is ugyanígy fekete. Ergo: az egész szemük egy nagy, összeálló feketeség.
....
MÉGIS MI A FÉSZKES FENE FOLYIK ITT?
Emberi az alakjuk, emberi a viselkedésük, a ruházatuk, de mégis... mégis valami nem emberi bennük - állították azok a személyek, akik már találkoztak ilyen lényekkel.
(megjegyzem én amikor először olvastam, felröhögtem, hogy "Háhá démonoook!" ... de valahogy a tovább olvasás után lelohadt a mosoly az arcomról)

A beszámolók:
Chris és férje Michiganben autókáztak, amikor is megálltak egy pihenőnél pisi-szünetet tartani. Amikor Chris kijött a női mosdóból szemtől-szembe találta magát egy ilyennel. Egy hölgy volt az, a fentebb leírt fekete szemekkel.
"Valami iszonyatos félelmet éreztem, mintha valami természetellenes lenne körülötte. A szeme... teljesen fekete volt. Nem láttam színt vagy ilyesmit, még a pupilláit sem. Hihetetlen késztetést éreztem, hogy mielőbb elkerüljek a közeléből. Mintha valami fenyegető lett volna benne... Semmi érzelem nem volt a tekintetében. Inkább hideg volt. Végig az volt az érzésem, hogy nem emberrel állok szemben. Volt benne valami ragadozószerű, mintha csak zsákmányra várna. Valami figyelmeztetett, hogy maradjak annyira természetes, amennyire csak tudok... Nagyon megkönnyebbültem, amikor a kocsiban ültem, és elmentünk onnan!"
Hát... uh. o_o

A 47 éves Ten lakáskiadással foglalatoskodik és szó szerint látott ő már mindenféle embert, de mikor egy nap bekopogott hozzá egy ilyen ember, hát ő is meglepődött.
"Tizenhét-tizennyolc éves lehetett. Kiadó lakás felől érdeklődött. Emlékszem, mennyire megrázott a látványa.Nem volt rajta semmi különös, a ruhája rendben volt, mégis, a szőr felállt a hátamon. A szeme volt az. Rettegtem, ahogy a szemébe próbáltam nézni, de nem ment. Azt hittem, meghalok. Talán azt gondolják néhányan, hogy túlreagálom a dolgot, de a szemei teljesen feketék voltak. Rendesen beszélt velem, mégis rávágtam az ajtót. Meg kellett tennem. Végig úgy éreztem, hogy iszonyatos veszélyben vagyok."

Adele Fletcher, a következő szemtanú, azt mesélte, hogy éppen otthon feküdt az ágyában, békésen olvasgatott, mikor is kopogtak az ablakon... késő este... 11 órakor. Hát gondolta magában mégis ki a halál szösze lehet az ilyen későn. Kinyitotta hát az ablakát és két 10 év körüli kisgyermekkel találta szembe magát. Megkérdezte, hogy mit szeretnének, mire ők azt válaszolták: "Engedj be!"
Természetesen nemet mondott, de azért bátorkodott megkérdezni, hogy miért is akarnak bemenni, mire azt kapta válaszul: "A mosdót szeretnénk használni!"
Adele eléggé meg volt lepődve, mert hát éjszaka kellős közepén, két kisgyerek mégis miért bóklászik az utcán, pláne miért akarják használni egy idegen ember mosdóját ?!
Így hát rájuk csukta az ablakot, de még látta, a gyerekek szemét... amik feketék voltak.

Hogy mi a közös a fekete szemű emberekben? Akikkel találkoznak, azok félelemmel telnek el, de ami még parásabb, hogy engedély nélkül nem léphetnek be a személyes teredbe - értem itt a kocsid, a házad vagy ahova BE kell menni.
Nézzünk csak egy példát erre:

Egy újságíró éppen a kocsijában ücsörgött, késő éjjel, mikor is két fiatal fiú kopogtatott a kocsija ablakán. Letekerte azt, mire a szóvivő srác megszólalt, hogy ugyan vigye már haza őket, mert szeretnének pénzt kérni az édesanyjuktól, hogy beülhessenek egy filmre a moziban.
Eléggé meglepődött a fazon, ugyanis a legutolsó filmeket is már egy jó ideje elkezdték levetíteni. Újságírókánk vonakodott, mire is újra felszólalt a szóvivő: 
"Ugyan már, engedjen be minket a kocsiba. Nem mehetünk be, amíg nem enged be minket, érti? Csak engedjen be minket, eltűnünk, mielőtt észrevenné. Elmegyünk anyánk házához."
(Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én teljesen lefostam volna a bokám ijedtemben...)
Ez volt az a bizonyos pont, amikor alanyunk felnézett és látta a fekete szemeket.
"Teljesen fekete volt a szemük. Szénfekete. Nem volt írisz. Nem volt pupilla. Csak a feketeség, ami a környező fényeket tükrözte vissza. Az arckifejezésem elárulhatta, mit érzek, mert a hallgatag fiatal arcán mintha azt láttam volna 'Rájött, kik vagyunk!' A 'szóvivő' azonban elkomorult, és immár parancsolóan folytatta:
'Gyerünk, uram. Nem bántjuk. BE KELL ENGEDNIE minket. NINCS fegyverünk'
Az utolsó mondata nagyjából úgy hangzott, mintha azt mondta volna 'nincs szükségünk fegyverre' Nagy nehezen a sebváltóra fektettem a kezem. Amikor a 'szóvivő' észrevette, a hangja még inkább parancsolóvá vált, és talán pánik is volt benne:
'NEM MEHETÜNK BE, AMÍG AZT NEM MONDJA, HOGY BEENGED!'
Sebességbe tettem a kocsit, és ész nélkül - hála istennek, hogy nem volt mögöttem másik autó! - kitolattam a parkolóból. Soha többé nem láttam őket..."

Na meg volt egy fiú meg egy lány, akik elmentek egy boltba fagyikát venni, hogy még se haljanak meg a nyári 90 fokos melegben. Hát a lány kiment a bolt elé megenni a fagyiját amikor is szemet szúrt neki egy baromira ijesztő figura. Egy kocsiablakból egy arc bámult ki rá. Először persze azt hitte, hogy farsangi jelmez, aztán közelebbről is megnézte és hát ... elég rendesen eluralkodott rajta a félelem, olyannyira, hogy majdnem sikított. Az ijesztő archoz, egy fekete szempár is járt. 
"Csak nézett engem, mozdulatlanul és meredten. Moccanni sem mertem. Nem mozdult. Egész végig nem mozdult. Odatapadt az ablakhoz, és engem figyelt. Iszonyatos volt."
Ekkor kijött a fiú is és látni vélte, hogy barátnője, le van fagyva, mint a Windows. Kérdezte, hogy mi a baj, mire a lány a kocsiablakra mutatott, ahol a kifele bámuló arc volt még mindig, ugyanúgy, mozdulatlanul. 
"A barátom is meghökkent. Nyugtalan lett, majd kézen fogott, és azt mondta, azonnal tűnjünk el. Amikor hátranéztem, az arc még mindig a kocsi ablakában volt, és bennünket figyelt... Nagyon gyorsan eltűntünk onnan"

Ezek az emberek - igen, én emberként tekintek rájuk, bármilyen furcsának is tűnhet - képeken és videofelvételeken nem bukkannak fel. 

Egy idős bácsi éppen egy liftben utazott egy fekete szeművel. Kedélyesen elbeszélgettek, de az úrnak nyomasztó érzése volt végig. A fekete szemű megkérdezte tőle hova tart, mire azt felelte, hogy haza. Erre egy eléggé meghökkentő választ kapott: "Jó dolog lehet egy otthon"
Furának találta, de bátor volt, hát ő is megkérdezte, merre tart, mire erélyesen és gyorsan azt válaszolta: "Sehova!"
Amint a lift leérkezett a parkolóba, a bácsi kirohant és már csak a kocsijától nézett vissza a liftre, amikor is látta, hogy volt-nincs liftutas-társ. 
...Miii aa feeenneee???!!!
Pláne még, hogy másnap visszanézte a lift videofelvételeit és a liftben a bácsikán kívül senki nem volt...
Ráadásul még egyszer találkozott ezzel a fekete szemű emberrel.
"Egy utcai lámpa sem égett! Egy nagyvárosban ez több mint furcsa. Bekanyarodtam egy elágazónál, és kit láttam magam előtt? A fekete szemű embert a liftből! Ott gyalogolt előttem... Mondanom sem kell, beletapostam a gázba. Legalább öt közlekedési szabályt hágtam át, de nem érdekelt. Hogy kerülhetett elém, amikor otthagytam a liftben? Pláne gyalog?"

Egy californiai szociális tanácsadó hölgy is mesélt ilyen esetről:
"A kocsiban ültem, szabaddá tettem az ülést magam mellett a barátom számára. Amint ez a gyerek felbukkant, egyből tudtuk, hogy valami baj van A barátom beugrott a hátsó ülésre, és azonnal lezártunk minden ajtót. Mielőtt azonban észbekaptam volna, valamiért letetekertem az ablakot, és elképedtem, milyen fiatal gyerekről van szó. Talán hét-tíz éves lehetett. Világosszőke, átlagos külsejű gyerek volt, de valami iszonyatosan rossz áramlott körülötte. Azt akarta, hogy engedjem be a kocsiba. Közel volta hozzá, hogy kinyissam az ajtót, de a barátom visszatartott, mialatt azt ismételgette, 'Nincs több hely' A gyerek ettől valahogy feldühödött, és ismételgetni kezdte: 'NINCS TÖBB HELY, NINCS TÖBB HELY, NINCS TÖBB HELY' A szemébe néztem, és megdöbbentem, amikor láttam, hogy egyáltalán nincs fehérje! Elkapta a karomat. Hideg volt az érintése. Ellöktem magamtól, ráordítottam 'NINCS TÖBB HELY!', majd a gázra tapostam, és rettenetes lendülettel kikanyarodtunk a parkolóból. Mialatt hazafelé tartottunk, kétszer is láttuk ugyanazt a gyereket. Először egy gyümölcsösstandnál, majd egy piros lámpánál."
És ez a hölgy még egyszer találkozott egy ilyennel.
"Filmet néztünk a barátommal, amikor kopogtak. Nem a normális, egy-két koppantásos kopogás volt, hanem mint amikor a filmekben a kormány emberei berontanak a házadba. Ajtót nyitottam. Egy fiatal fiú állt ott, sápadt volt, fekete hajú. Megkérdeztem, miben segíthetek neki. Azt felelte, telefonálni szeretne. Nem éreztem körülötte semmi rosszat, úgy nézett ki, mint akiben bízni lehet, de ebben a pillanatban sikerült elkapnom a tekintetét. Fekete volt a szeme. Azonnal rávágtam az ajtót. Amikor kinéztem a kukucskálón, nem láttam senkit."

Végül következzék Katie, aki mindannyiuk közül a legrémisztőbb esetet élte át.
"A munkatársam hazavitt, ahogy szokott. Kiszálltam a kocsiból, és akkor vettem észre ezt a két fiút, nem messze tőlem, az út túloldalán. Tizenöt-tizenhat évesek lehettek. Az egyiküknek hosszú haja volt, a másik csuklyás pulóvert viselt, a csuklya takarta a fejét. Nem éreztem jól magam. Hónapok óta láttam őket a szomszéd házaknál, de ez volt az első eset, hogy ilyen közel jöttek a házamhoz. Nagy nehezen rávettem magam hogy áthaladjak az úton. Futni lett volna kedvem, de annyira felbosszantott a merészségük, hogy megálltam, és megkérdeztem, mit akarnak. Azt felelték, telefonálni szeretnének, de a szomszédaim nem engedték be őket a házukba. Ekkor vettem észre a szemüket - szénfekete volt.Halálra rémültem, de amennyire nyugodtan csak tudtam, azt feleltem, nincs telefonom. Kinyitottam az ajtót, hogy bemenjek, de ekkor a csuklyás fiú szólalt meg. Azt kérdezte, egy pohár vízért bejöhetne-e, mert szomjas. Néztem őket, hátha az imént tévedtem, de nem, jól láttam, fekete volt a szemük. Egyre inkább úgy éreztem, el kell menekülnöm előlük."
Hát Katie fogta magát és sarkon fordult, hogy bemenjen lakásába, amikor is csuklyás-fiú olyat mondott, amitől Katie-ben megállt az ütő.
"
Nem mehetünk be, amíg nem hív be bennünket. Reméljük, hogy megteszi, mert szomjasak vagyunk"
Na, mondanom se kell, hogy ezek után Katie fejvesztve rohant be házába, bevágva maga mögött az ajtót és reszketve kuporodott le a földre, remélve, hogy majd a srácok elmennek.
De a nagy fittyfenét. Kopognak az ablakon.
"Engedjen be minket. Nem akarjuk bántani magát, nincs nálunk semmi"
Hát... ez azért rohadtul creepy! o_o Én a fejem a térdeim közé szorítva, oldalra borulva gurgulásztam volna a szőnyegen azt hápogva "Ez csak egy rossz álom! Ez csak egy rossz álom!"
De úgy látszik Katie nem ennyire ijedős mint én. Szóval ő fogta magát és minden ajtót,ablakot, nyitható dolgot ellenőrzött, hogy be van-e csukva, mert nem volt egészen biztos abban, amit mondtak.
Aztán hazajött Katie élettársa, ám a fiúk ekkor még mindig ott voltak. Kérdezte is barátnőjétől, hogy ismeri-e őket, de Katie nemleges választ adott. A férfi elmesélte azt is, hogy a fiúk ott állnak kint, de nem mozdulnak...
Másnap Katie végigkérdezgette a szomszédokat, hogy tényleg akartak-e telefonálni náluk, de senki sem látta az ijesztő fiúkat.
Alanyunk még most is látja őket időnként, de nem merészkednek olyan közel házához, mint azon az estén.

Akármik is legyenek ezek, emberek, idegenek, démonok vagy egyéb lények, annyit tudunk, hogy félelemmel töltik el az embereket. Talán a fekete szemük és ez a "Hívjon be minket, mert amíg nem teszi nem mehetünk be!" szöveg kelt negatív érzelmeket mindenkiben...
Ruhájuk normális, de néha az évtizedekkel ezelőtti divatot képviselik. 
Az emberek mindenhol elkerülik őket, egy szemtanú azt mesélte, hogy egy kávézóban mindenhol zsúfoltság volt, kivéve mellette... senki nem mert a közelébe menni. 
Úgy tűnik nincs otthonuk, nincs hová menniük. A Földön már mindenhol felbukkantak, talán ezt jelenti, a heves "Sehova!" felkiáltása a liftbelinek. 
Mint láttuk rájuk is érvényes az "Engedj be!" szabály, akár csak a démonokra, vámpírokra stb. Ezért is tilos őrülten, tudatlanul szeánszozgatni, mert, ha valamit nagyon elszúrtok, akkor ott hatalmas nagy szar van a palacsintában...
Van testük, nem szellem szerűek. Minden alkalommal éjszaka, kora este bukkantak fel, vagy olyan helyeken amiket a Nap sugarai nem értek. Ruhájuk mindig sötét, vagy fekete.
Sosem figyelmeztetnek!... csak be akarnak jutni a személyes szférádba.

Jó hosszú bejegyzés lett, de szerintem elég érdekes. Ijesztő is egyben, bár lehet, hogy csak a kinézetük, viselkedésük az. Lehet, hogy nem is bántanának minket. 
A kérdés már csak az: Volt olyan, aki beengedte őket a házába? És, ha igen: MI LETT VELE?!
Mindenesetre egy jó tanács a továbbiakra:
Mivel semmit sem tudunk olyanokról, akik beengedték volna őket, ezért te se engedd be őket. Nem ismerjük a fekete szeműeket... semmit sem tudunk róluk. Inkább ne kockáztassatok!

2012. május 9., szerda

Szellemvadász /Dermesztő eddig ismeretlen mesék/-A TAPS módszere: folytatás

A Taps Módszere résznek a folytatása és a bővített változata.:)


Az első dolog, mielőtt nyomoznánk az engedélykérés az adott embertől, akié a ház vagy a terület. Engedélyt kell kérned a szüleidtől, nevelőszüleidtől, mielőtt szellemet vadászol, biztosítnak afelől, hogy biztonságos-e a hely számodra a sötétben való nyomozáshoz.
Szellemvadászoknak hívnak minket, de 10-ből 8 alkalommal, nem találunk szellemeket. Legtöbbször találunk logikus magyarázatot a furcsa hangokra és szokatlan észlelésekre az emberek jelentéseiből. És ez jó számunkra.
Természetesen izgalmas, amikor találunk valami bizonyítékot a paranormálisra. Hogyan csináljuk? Van egy titkos módszerünk. Amikor nyomozunk egy helyen, megpróbáljuk bebizonyítani, hogy az a hely NEM kísértetjárta. Megpróbálunk logikus magyarázatot keresni az ijesztő dolgokra, amiket az emberek elmondanak nekünk a házról, ahol nyomozunk.
Ha valaki hideg foltokat érez egy ablak nélküli szobában, keresünk egy laza falburkolatot, ahonnan származhat a hideg levegő.
Ha valaki dörömbölést jelent megvizsgáljuk a csöveket. A régi csövek gyakran adnak ki dörömbölő hangokat.
Ezeket a jelentéseket a zajonkról és megjelenésekről hívjuk állításoknak. És amikor megpróbáljuk bebizonyítani, hogy az álíltás nem paranormális mondjuk azt, hogy leleplezzük őket.
Először is, mindig rá akarunk cáfolni az állításokra. Teljesen biztosak akarunk lenni abban, hogy amit láttunk, arra van logikus magyarázat. Utána jöhet szóba a paranormális. Tanulmányozzuk és megvizsgáljuk az esetet. Ahogy Jason is egyszer említette:

„Ha nekiláttál a bizonyítékkutatásnak, minden annak fog tűnni. Cáfold meg, amit tudsz, végül csak az marad, amit nem tudsz megmagyarázni.”

A T.A.P.S. minden nyomozásnál követi ezeket a lépéseket:
Az interjú
Felderítés
Az bázis és a berendezések felállítása
Bizonyítékgyűjtés
Kutatás
A bizonyítékok elemzése
Következtetések

A barátod Dana azt álíltja ő és a húga Jen hangokat hallanak éjszaka. És néha Dana felébred rájuk, néhány tárgy elmozdult  a szobájában. Remek! Készen álllsz rá, hogy nyomozz a  házában, igaz? Nem, még nem.
Először szükséged van néhány információra arról, Dana mit látott és halott. Többet kell megtudnod az állításáról, és ezeket a kérdések alapján tudhatod meg. Teljessé kell tenned a történetet. Ezt hívjuk interjúnak.

Kövess minket, és haladj lépésről lépésre.

I. LÉPÉS: AZ INTERJÚ
Néhány kérdés, amit feltehetsz Danának és Jennek:
Mikor hallottátok először a hangokat?
Pontosan hol?
Mit hallottatok?
Mindkettőtök ugyanazt hallotta?
Valahogy letudnátok írni, milyen volt?
Mit csináltatok?
Volt rajtatok kívül valaki a szobában?
Ők hallottak valamit?
Emberi hangnak tűnt?
Női- vagy férfihangnak? Vagy gyermek?
Beszéltetek vele? Mit mondtatok?
Reagált valahogy?
Amikor először tapasztaltátok mozgott valamilyen tárgy a szobában?
Mi volt az?
Minden éjjel megtörténik?
Ugyanazok a tárgyak mozognak? Vagy változó?
Láttatok bármit a szobában? Hogy nézett ki?
Pontosan hol láttátok?
Ezek a hangok vagy alakok a ház többi részében is feltűntek? Hol?

A választ megkapod ezekre a kérdésekre, amikor nyomozni kezdesz. El fogják mondani neked, hol vannak a „legaktívabb pontok”- más néven azok a helyek, ahol kísérteties dolgok történnek.
Ha az összes aktivitás Dana szobájában történik, akkor gondosan nézd át azt a szobát. Később, helyezd el a kamerákat és a felvevőket. Néha az interjú elindít egy nyomon afelé, hogy miért is vannak itt szellemek.
Néha találsz logikus magyarázatot arra, hogy igazából mi is történt. Egyszer interjút készítettünk egy nővel, aki sötét árnyékokat látott. Az interjú során rájöttünk, hogy a nő új gyógyszereket szed. Ami előidézte, hogy sötét árnyákokról képzelődjön. Meg tudtuk nyugtatni - nem csak bebizonyítottuk, hogy nem kísértenek a házában, de így lecserélhette a gyógyszerét is. Ebben az esetben győzelem!
Az interjúk sokat segítenek abban, hogy rájöjj, valaki nem mond igazat. Ha felteszel néhány fontos kérdést-mint ebben a listában- és a válaszok folyamatosan változnak, akkor lehetséges, hogy az illető megpróbál átverni téged.
Hé, ez mindnyájunkkal megtörtént.
Használd ezt a listát, ami segít átgondolni a helyzeted.

HELYSZÍNELLENŐRZŐ LISTA

Légy benne biztos, hogy ezeket a dolgokat közelről megvizsgáltad:
-a régi csöveg ijesztő hangokat adhatnak ki
-a radiátorok gőzölöghetnek és susogó hangot adhatnak ki
-a vízszivárgás hangokat és nyirkosságot okozhat
-a légcsatornák "búú" hangokat hallathatnak
-a ház berendezései nyikorgó hangokat adhatnak ki, valamint az egyenetlen padlók is, amelyek botlásokat vagy furcsa érzéseket eredményezhetnek
-a természetes terjeszkedése a fáknak vagy más építőanyagoknak nyikoroghatnak és nyöszöröghetnek
-egerek, patkányok, mosómedvék és más lények-amik a falakban vannak-hangokat és kaparásokat hallathatnak, ahogy a sötétben mozognak
-repedés az ablakokon huzatot és változást hozhatnak a  hőmérsékletben
-a szél viharban dörömbölő hangokat adhat ki
-a rossz szigetelés hideg foltot okozhat a falnál

Mielőtt "mennénk a sötétségbe" be kell rendezkednünk. A kamerákat és felvevőket a forró pntokra (helyek, ahol furcsa hangok és megjelenések történtek) tesszük. Eldöntjük, hol lesznek a csapat egyes tagjai. És a legfontosabb, hogy kiválasszuk az Irányítóközpontot.
Az Irányítóközpont az a hely, ahol felállítjuk a monitorokat, hogy a csapat tagjai leellenőrizhessék az aktivitásokat  a ház többi részében. Valamint láthatjuk merre vannak a csapat többi tagjai.
A te szellemvadászatodnak nem kell annyira bonyolultnak lennie, mint a miénk, de nagyon fontos a központi irányítás. A csapatodnak tudnia kell merre tart. Emlékeztetned kell őket, hogy egy csapat részei.  Nem akarhatod, hogy a saját felvételeik és fotóik miatt elfeledkezzenek fókuszálni a csapat céljára.

2012. május 3., csütörtök

Szellemvadász /dermesztő eddig ismeretlen mesék/-Kimaradt részlet

Végre felkerült a folytatása, vagyis a kimaradt része a könyvnek. Az első rész elég befejezetlen volt, mivel valamiért nem nyitotta meg azokat az oldalakat az amazon.com, de mára ez megjavult és kipótoltam a hiányosságokat. Jó olvasást!:)

Brrrrr. Brrr
Lyssa Fyre hirtelen megugrott. A tolla kirepült az ujjai közül és átrepült a szobán. Csattanással landolt Grant Wilson íróasztalán. A papírok a földön landoltak.
Briiiiiiing. Briiiiiiiiing.
Lyssa körbenézett a TAPS irodájában. Több hetes képzésen volt, de ez más. Ez a nap volt az első, amikor hivatalosan is tagja a The Atlantic Paranormal Society-nek.
Mint az első nap az új iskolában, gondolta. Az idegesség teszi.
Mint az első nap az iskolában. Kivéve, hogy ez egy munkahely.
Ott ült, a saját íróasztalánál.
Az emberek a TAPS-et hívták, amikor bajban voltak. Hívták őket, amikor hallottak vagy láttak ijesztő dolgokat a házukban. Szellemekkel élnek együtt? Egy szellemjárta házban laknak?
Néha az emberek nem tudják mit higgyenek. Félnek és ez megőrjíti őket.
Briiiiiiing. Briiiiiiiing.
Lyssa megköszörülte a torkát és a telefonhívásra koncetrált. "Atlantai Paranormális Társaság. Miben segíthetek?" mondta.
A nő, a vonal másik végén hangosan és gyorsan kezdett beszélni. Túl gyorsan, ezért Lyssa eltolta a telefont a fülétől.
"Rendben, Mrs. Briscoe." mondta Lyssa. "Igen, megértem miért ideges."
Lyssa a vállára tette a telefont és előásott egy tollat. Miután új oldalt nyitott a sárga jegyzettömbjében.
"Mondjon el néhány alapvető indormációt, rendben? Kérem adja meg a címét és a telefonszámát. És árulja el azoknak az embereknek a nevét, akik még a házában élnek."
Miközben hallgatta, elkezdett írni.
Lyssa megtunulta a képzése alatt: az első kérdések nagyon egyszerűek. A könnyű kérdések segítenek lenyugtatni az embereket. Utána kérdezhetsz arról a valamiről, ami megrémítette őket.
Működött. A nő hangja lehallkult és már nem beszélt olyan gyorsan.
"Köszönöm." mondta Lyssa, amikor lejegyezte a címet. "Azt mondta az országon kívül?Nyugat-Massachusetts? Jó. A közelben van. Mi Rhode Islandon vagyunk."
"Rendben, minden megvan." folytatta Lyssa. "Most beszéljünk arról, miért hívott. A fiai szerint szellem van a házában?" Elhallkult. "Igen. Kiderítjük miért ijedtek meg annyira."
Egy hideg áramlat hatására Lyssa felnézett. A nyitott ajtó felé fordult, meglátta Jason Hawest és Grant Wilsont.
Grant bíztatóan felmutatta a hüvelykujját. Jason pedig rámosolygott. Halkan átsétáltak a szobán az asztalukig. Lyssa eltátogott egy "Bocsit", amikor Grant letérdelt a papírokért a földre.
Jason és Grant alapította  a TAPS-et. Segíteni akartak az embereknek, akiknek paranormális élményben volt részük.
Lyssa emlékezett Jason tanítására. "A paranormális azt jelenti túl a megszokotton." mondta. "Furcsa víziók, furcsa hangok, feltűnések és eltűnések-furcsa dolgok, amik felidegesítik és megijesztik az embereket."
"Szóval megyünk nyomozni."mondta Jason. "Néha paranormálisra lelünk. Néha bizonyítékot találunk egy szellem jelenlétére. De nem ez az elsődleges feladatunk. Először is megpróbálunk segíteni az embereken, akik ijedtek és dühösek."
Lyssa levegő után kapkodott meglepetésében, amikor először meglátta a TAPS irodáját. "Ez egy régi ház." mondta. "Egy nagyon apró régi ház."
Egy vicces gondolat futott át az agyán: Talán nagyon apró és öreg szellemek lakják!
De ezután Lyssa körbenézett. A nappali a dolgozóba nyílt. Egyáltalán nem tűnt ijesztőnek.
A falak krémfehérre lettek festve és térképekkel dekorálták őket a világ minden tájáról. Lyssának tetszett a nagy kandalló az egyik falban.
Jason és Grant íróasztala a kandalló másik oldalán állt, egymással szemben. Lyssa úgy gondolta, így biztosan könnyebb kitárgyalhatják az ügyeket.
Lyssa új íróasztala a szoba másik oldalában állt. Ő és Jennifer Shorewood, a technikai menedzser egymás mellett dolgoztak.
A másik két tagja a TAPS csapatában Mika és Mark Hammond osztoztak egy nagy dolgozóasztalon a fekete falnál.
Hammondék egypetéjű ikrek voltak, mindkettejük magas és komoly külsővel rendelkezett, sötét szemmel és hosszú barna hajjal. Mike a bizonyítékokat tanulmányozta, amit a csapat összegyűjtött. Mark kutatta a helyet, ahol nyomoztak.
Lyssa félt bevallani, hogy nem tudja meggkülönböztetni őket a több hetes képzés után sem. Mark a hosszabb hajú? Ő néz olyan sandán Jenre?
"Rendben, Mrs. Briscoe." mondta Lyssa a telefonba. "Azt hiszem már mindent tudok, ami szükséges. El fogom modani a történetét a csapatnak és amilyen gyorsan tudunk válaszolunk."
Lyssa letette a telefont.
"Az első hívásod." mondta Jason. "Valaki bajban van. Hogyan érzed magad?"
"Minden rendben." mondta Lyssa. Inkább nem vallja be, hogy túl ideges volt felvenni a telefont!
Grant előrehajolt. A söét szemeit Lyssáéba mélyesztette.
"Miért nem mondasz el nekünk mindent?"

BEVEZETÉS

Valaha sétáltál egy sötét folyosón teljesen egyedül úgy, hogy azt érezted valaki más is van veled? Valaki, akit te nem látsz? Hallottál éjszaka hangokat a szekrényed felől? Vagy láttál valami megmagyarázhatatlant-lekapcsolódott a villany vagy egy semmiből jött árnyék?
Ha tapasztaltál ehhez hasonlót vagy magyarázatot akarsz találni rá, tényleg paranormális-d...
AKKOR A SZELLEMVADÁSZ ÚTMUTATÓ NEKED VALÓ.
A Szellemvadász Útmutató információkat és tippeket tartalmaz, arról, hogy bonyolít le a TAPS egy nyomozást. Az Útmutató megosztja veled a legjobb tanácsainkat és módszereinket, és azt, hogy hogyan hasznosítsd őket. Szellemvadász lehetsz te is! Nincs mindig szükség csúcstechnológiára, amit a tévében használunk.
Készen állsz kideríteni, hogyan? Ahogy mindig mondani szoktuk: Rock and Roll!
-Jason Hawes és Grant Wilson