Nos, a mai napon jutottam el odáig, hogy fényes nappal eszembe jutott, hogy meg kéne írnom ezt a kis történetet... ugyanis sötétedés után egyenesen nem vagyok hajlandó (!!!) hozzáfogni ennek a legendának az ismertetéséhez. Ugyan ki lenne hajlandó ilyenről írni, már csak a cím alapján is? - ja és megjegyzem, nem kis rákokról, meg cuki bogárkákról van szó.
Történt ugyanis, hogy pár hete - jó már egy hónapja - rátaláltam egy izgalmas bloggerre, akinek az oldala egyszerűen fenomenális és olyan kis ínyencségekről mesél nekünk, hogy wuhuhuu.
Na, de akkor csapjunk a l'ecsóba!
Ugyebár az a normális, ha az ember szeme 3 részből áll:
- szemfehérje
- szivárványhártya
- pupilla
- kék
- zöld
- barna
- (+ ezen színek keveredése, árnyalatai stb.)
Hát mit ad Isten - vagy lehet, hogy nem is az ő műve? - léteznek olyan emberek - vagy nem emberek - akiknek a szivárványhártyájuk totál fekete, ezáltal egybeolvadva a pupillájukkal. Ez viszont még mind semmi, ugyanis a szemfehérjük is ugyanígy fekete. Ergo: az egész szemük egy nagy, összeálló feketeség.
....
MÉGIS MI A FÉSZKES FENE FOLYIK ITT?
Emberi az alakjuk, emberi a viselkedésük, a ruházatuk, de mégis... mégis valami nem emberi bennük - állították azok a személyek, akik már találkoztak ilyen lényekkel.
(megjegyzem én amikor először olvastam, felröhögtem, hogy "Háhá démonoook!" ... de valahogy a tovább olvasás után lelohadt a mosoly az arcomról)
A beszámolók:
Chris és férje Michiganben autókáztak, amikor is megálltak egy pihenőnél pisi-szünetet tartani. Amikor Chris kijött a női mosdóból szemtől-szembe találta magát egy ilyennel. Egy hölgy volt az, a fentebb leírt fekete szemekkel.
"Valami iszonyatos félelmet éreztem, mintha valami természetellenes lenne körülötte. A szeme... teljesen fekete volt. Nem láttam színt vagy ilyesmit, még a pupilláit sem. Hihetetlen késztetést éreztem, hogy mielőbb elkerüljek a közeléből. Mintha valami fenyegető lett volna benne... Semmi érzelem nem volt a tekintetében. Inkább hideg volt. Végig az volt az érzésem, hogy nem emberrel állok szemben. Volt benne valami ragadozószerű, mintha csak zsákmányra várna. Valami figyelmeztetett, hogy maradjak annyira természetes, amennyire csak tudok... Nagyon megkönnyebbültem, amikor a kocsiban ültem, és elmentünk onnan!"
Hát... uh. o_o
A 47 éves Ten lakáskiadással foglalatoskodik és szó szerint látott ő már mindenféle embert, de mikor egy nap bekopogott hozzá egy ilyen ember, hát ő is meglepődött.
"Tizenhét-tizennyolc éves lehetett. Kiadó lakás felől érdeklődött. Emlékszem, mennyire megrázott a látványa.Nem volt rajta semmi különös, a ruhája rendben volt, mégis, a szőr felállt a hátamon. A szeme volt az. Rettegtem, ahogy a szemébe próbáltam nézni, de nem ment. Azt hittem, meghalok. Talán azt gondolják néhányan, hogy túlreagálom a dolgot, de a szemei teljesen feketék voltak. Rendesen beszélt velem, mégis rávágtam az ajtót. Meg kellett tennem. Végig úgy éreztem, hogy iszonyatos veszélyben vagyok."
Adele Fletcher, a következő szemtanú, azt mesélte, hogy éppen otthon feküdt az ágyában, békésen olvasgatott, mikor is kopogtak az ablakon... késő este... 11 órakor. Hát gondolta magában mégis ki a halál szösze lehet az ilyen későn. Kinyitotta hát az ablakát és két 10 év körüli kisgyermekkel találta szembe magát. Megkérdezte, hogy mit szeretnének, mire ők azt válaszolták: "Engedj be!"
Természetesen nemet mondott, de azért bátorkodott megkérdezni, hogy miért is akarnak bemenni, mire azt kapta válaszul: "A mosdót szeretnénk használni!"
Adele eléggé meg volt lepődve, mert hát éjszaka kellős közepén, két kisgyerek mégis miért bóklászik az utcán, pláne miért akarják használni egy idegen ember mosdóját ?!
Így hát rájuk csukta az ablakot, de még látta, a gyerekek szemét... amik feketék voltak.
Hogy mi a közös a fekete szemű emberekben? Akikkel találkoznak, azok félelemmel telnek el, de ami még parásabb, hogy engedély nélkül nem léphetnek be a személyes teredbe - értem itt a kocsid, a házad vagy ahova BE kell menni.
Nézzünk csak egy példát erre:
Egy újságíró éppen a kocsijában ücsörgött, késő éjjel, mikor is két fiatal fiú kopogtatott a kocsija ablakán. Letekerte azt, mire a szóvivő srác megszólalt, hogy ugyan vigye már haza őket, mert szeretnének pénzt kérni az édesanyjuktól, hogy beülhessenek egy filmre a moziban.
Eléggé meglepődött a fazon, ugyanis a legutolsó filmeket is már egy jó ideje elkezdték levetíteni. Újságírókánk vonakodott, mire is újra felszólalt a szóvivő:
"Ugyan már, engedjen be minket a kocsiba. Nem mehetünk be, amíg nem enged be minket, érti? Csak engedjen be minket, eltűnünk, mielőtt észrevenné. Elmegyünk anyánk házához."
(Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én teljesen lefostam volna a bokám ijedtemben...)
Ez volt az a bizonyos pont, amikor alanyunk felnézett és látta a fekete szemeket.
"Teljesen fekete volt a szemük. Szénfekete. Nem volt írisz. Nem volt pupilla. Csak a feketeség, ami a környező fényeket tükrözte vissza. Az arckifejezésem elárulhatta, mit érzek, mert a hallgatag fiatal arcán mintha azt láttam volna 'Rájött, kik vagyunk!' A 'szóvivő' azonban elkomorult, és immár parancsolóan folytatta:
'Gyerünk, uram. Nem bántjuk. BE KELL ENGEDNIE minket. NINCS fegyverünk'
Az utolsó mondata nagyjából úgy hangzott, mintha azt mondta volna 'nincs szükségünk fegyverre' Nagy nehezen a sebváltóra fektettem a kezem. Amikor a 'szóvivő' észrevette, a hangja még inkább parancsolóvá vált, és talán pánik is volt benne:
'NEM MEHETÜNK BE, AMÍG AZT NEM MONDJA, HOGY BEENGED!'
Sebességbe tettem a kocsit, és ész nélkül - hála istennek, hogy nem volt mögöttem másik autó! - kitolattam a parkolóból. Soha többé nem láttam őket..."
Na meg volt egy fiú meg egy lány, akik elmentek egy boltba fagyikát venni, hogy még se haljanak meg a nyári 90 fokos melegben. Hát a lány kiment a bolt elé megenni a fagyiját amikor is szemet szúrt neki egy baromira ijesztő figura. Egy kocsiablakból egy arc bámult ki rá. Először persze azt hitte, hogy farsangi jelmez, aztán közelebbről is megnézte és hát ... elég rendesen eluralkodott rajta a félelem, olyannyira, hogy majdnem sikított. Az ijesztő archoz, egy fekete szempár is járt.
"Csak nézett engem, mozdulatlanul és meredten. Moccanni sem mertem. Nem mozdult. Egész végig nem mozdult. Odatapadt az ablakhoz, és engem figyelt. Iszonyatos volt."
Ekkor kijött a fiú is és látni vélte, hogy barátnője, le van fagyva, mint a Windows. Kérdezte, hogy mi a baj, mire a lány a kocsiablakra mutatott, ahol a kifele bámuló arc volt még mindig, ugyanúgy, mozdulatlanul.
"A barátom is meghökkent. Nyugtalan lett, majd kézen fogott, és azt mondta, azonnal tűnjünk el. Amikor hátranéztem, az arc még mindig a kocsi ablakában volt, és bennünket figyelt... Nagyon gyorsan eltűntünk onnan"
Ezek az emberek - igen, én emberként tekintek rájuk, bármilyen furcsának is tűnhet - képeken és videofelvételeken nem bukkannak fel.
Egy idős bácsi éppen egy liftben utazott egy fekete szeművel. Kedélyesen elbeszélgettek, de az úrnak nyomasztó érzése volt végig. A fekete szemű megkérdezte tőle hova tart, mire azt felelte, hogy haza. Erre egy eléggé meghökkentő választ kapott: "Jó dolog lehet egy otthon"
Furának találta, de bátor volt, hát ő is megkérdezte, merre tart, mire erélyesen és gyorsan azt válaszolta: "Sehova!"
Amint a lift leérkezett a parkolóba, a bácsi kirohant és már csak a kocsijától nézett vissza a liftre, amikor is látta, hogy volt-nincs liftutas-társ.
...Miii aa feeenneee???!!!
Pláne még, hogy másnap visszanézte a lift videofelvételeit és a liftben a bácsikán kívül senki nem volt...
Ráadásul még egyszer találkozott ezzel a fekete szemű emberrel.
"Egy utcai lámpa sem égett! Egy nagyvárosban ez több mint furcsa. Bekanyarodtam egy elágazónál, és kit láttam magam előtt? A fekete szemű embert a liftből! Ott gyalogolt előttem... Mondanom sem kell, beletapostam a gázba. Legalább öt közlekedési szabályt hágtam át, de nem érdekelt. Hogy kerülhetett elém, amikor otthagytam a liftben? Pláne gyalog?"
Egy californiai szociális tanácsadó hölgy is mesélt ilyen esetről:
"A kocsiban ültem, szabaddá tettem az ülést magam mellett a barátom számára. Amint ez a gyerek felbukkant, egyből tudtuk, hogy valami baj van A barátom beugrott a hátsó ülésre, és azonnal lezártunk minden ajtót. Mielőtt azonban észbekaptam volna, valamiért letetekertem az ablakot, és elképedtem, milyen fiatal gyerekről van szó. Talán hét-tíz éves lehetett. Világosszőke, átlagos külsejű gyerek volt, de valami iszonyatosan rossz áramlott körülötte. Azt akarta, hogy engedjem be a kocsiba. Közel volta hozzá, hogy kinyissam az ajtót, de a barátom visszatartott, mialatt azt ismételgette, 'Nincs több hely' A gyerek ettől valahogy feldühödött, és ismételgetni kezdte: 'NINCS TÖBB HELY, NINCS TÖBB HELY, NINCS TÖBB HELY' A szemébe néztem, és megdöbbentem, amikor láttam, hogy egyáltalán nincs fehérje! Elkapta a karomat. Hideg volt az érintése. Ellöktem magamtól, ráordítottam 'NINCS TÖBB HELY!', majd a gázra tapostam, és rettenetes lendülettel kikanyarodtunk a parkolóból. Mialatt hazafelé tartottunk, kétszer is láttuk ugyanazt a gyereket. Először egy gyümölcsösstandnál, majd egy piros lámpánál."
És ez a hölgy még egyszer találkozott egy ilyennel.
"Filmet néztünk a barátommal, amikor kopogtak. Nem a normális, egy-két koppantásos kopogás volt, hanem mint amikor a filmekben a kormány emberei berontanak a házadba. Ajtót nyitottam. Egy fiatal fiú állt ott, sápadt volt, fekete hajú. Megkérdeztem, miben segíthetek neki. Azt felelte, telefonálni szeretne. Nem éreztem körülötte semmi rosszat, úgy nézett ki, mint akiben bízni lehet, de ebben a pillanatban sikerült elkapnom a tekintetét. Fekete volt a szeme. Azonnal rávágtam az ajtót. Amikor kinéztem a kukucskálón, nem láttam senkit."
Végül következzék Katie, aki mindannyiuk közül a legrémisztőbb esetet élte át.
"A munkatársam hazavitt, ahogy szokott. Kiszálltam a kocsiból, és akkor vettem észre ezt a két fiút, nem messze tőlem, az út túloldalán. Tizenöt-tizenhat évesek lehettek. Az egyiküknek hosszú haja volt, a másik csuklyás pulóvert viselt, a csuklya takarta a fejét. Nem éreztem jól magam. Hónapok óta láttam őket a szomszéd házaknál, de ez volt az első eset, hogy ilyen közel jöttek a házamhoz. Nagy nehezen rávettem magam hogy áthaladjak az úton. Futni lett volna kedvem, de annyira felbosszantott a merészségük, hogy megálltam, és megkérdeztem, mit akarnak. Azt felelték, telefonálni szeretnének, de a szomszédaim nem engedték be őket a házukba. Ekkor vettem észre a szemüket - szénfekete volt.Halálra rémültem, de amennyire nyugodtan csak tudtam, azt feleltem, nincs telefonom. Kinyitottam az ajtót, hogy bemenjek, de ekkor a csuklyás fiú szólalt meg. Azt kérdezte, egy pohár vízért bejöhetne-e, mert szomjas. Néztem őket, hátha az imént tévedtem, de nem, jól láttam, fekete volt a szemük. Egyre inkább úgy éreztem, el kell menekülnöm előlük."
Hát Katie fogta magát és sarkon fordult, hogy bemenjen lakásába, amikor is csuklyás-fiú olyat mondott, amitől Katie-ben megállt az ütő.
"Nem mehetünk be, amíg nem hív be bennünket. Reméljük, hogy megteszi, mert szomjasak vagyunk"
"Nem mehetünk be, amíg nem hív be bennünket. Reméljük, hogy megteszi, mert szomjasak vagyunk"
Na, mondanom se kell, hogy ezek után Katie fejvesztve rohant be házába, bevágva maga mögött az ajtót és reszketve kuporodott le a földre, remélve, hogy majd a srácok elmennek.
De a nagy fittyfenét. Kopognak az ablakon.
"Engedjen be minket. Nem akarjuk bántani magát, nincs nálunk semmi"
Hát... ez azért rohadtul creepy! o_o Én a fejem a térdeim közé szorítva, oldalra borulva gurgulásztam volna a szőnyegen azt hápogva "Ez csak egy rossz álom! Ez csak egy rossz álom!"
De úgy látszik Katie nem ennyire ijedős mint én. Szóval ő fogta magát és minden ajtót,ablakot, nyitható dolgot ellenőrzött, hogy be van-e csukva, mert nem volt egészen biztos abban, amit mondtak.
Aztán hazajött Katie élettársa, ám a fiúk ekkor még mindig ott voltak. Kérdezte is barátnőjétől, hogy ismeri-e őket, de Katie nemleges választ adott. A férfi elmesélte azt is, hogy a fiúk ott állnak kint, de nem mozdulnak...
Másnap Katie végigkérdezgette a szomszédokat, hogy tényleg akartak-e telefonálni náluk, de senki sem látta az ijesztő fiúkat.
Alanyunk még most is látja őket időnként, de nem merészkednek olyan közel házához, mint azon az estén.
Akármik is legyenek ezek, emberek, idegenek, démonok vagy egyéb lények, annyit tudunk, hogy félelemmel töltik el az embereket. Talán a fekete szemük és ez a "Hívjon be minket, mert amíg nem teszi nem mehetünk be!" szöveg kelt negatív érzelmeket mindenkiben...
Ruhájuk normális, de néha az évtizedekkel ezelőtti divatot képviselik.
Az emberek mindenhol elkerülik őket, egy szemtanú azt mesélte, hogy egy kávézóban mindenhol zsúfoltság volt, kivéve mellette... senki nem mert a közelébe menni.
Úgy tűnik nincs otthonuk, nincs hová menniük. A Földön már mindenhol felbukkantak, talán ezt jelenti, a heves "Sehova!" felkiáltása a liftbelinek.
Mint láttuk rájuk is érvényes az "Engedj be!" szabály, akár csak a démonokra, vámpírokra stb. Ezért is tilos őrülten, tudatlanul szeánszozgatni, mert, ha valamit nagyon elszúrtok, akkor ott hatalmas nagy szar van a palacsintában...
Van testük, nem szellem szerűek. Minden alkalommal éjszaka, kora este bukkantak fel, vagy olyan helyeken amiket a Nap sugarai nem értek. Ruhájuk mindig sötét, vagy fekete.
Sosem figyelmeztetnek!... csak be akarnak jutni a személyes szférádba.
Jó hosszú bejegyzés lett, de szerintem elég érdekes. Ijesztő is egyben, bár lehet, hogy csak a kinézetük, viselkedésük az. Lehet, hogy nem is bántanának minket.
A kérdés már csak az: Volt olyan, aki beengedte őket a házába? És, ha igen: MI LETT VELE?!
Mindenesetre egy jó tanács a továbbiakra:
Mivel semmit sem tudunk olyanokról, akik beengedték volna őket, ezért te se engedd be őket. Nem ismerjük a fekete szeműeket... semmit sem tudunk róluk. Inkább ne kockáztassatok!
FORRÁS: WWW.LEGENDAKNYOMABAN.BLOG.HU
